Majka az RTL Házon kívül című műsor vendége volt, ahol meglehetősen szókimondóan vélekedett korábbi zenésztársáról, Curtis-ről, valamint Tóth Gabiról. A közösségi oldalon már megosztottak egy rövid részletet, amelyben nem éppen kedves szavakkal illeti őket.

Majka kemény kijelentései között szerepelt az is, hogy szerinte Curtis korábban sem volt igazán jelen a zenei életben, és telt házas koncertet sem látott tőle. Tóth Gabira pedig úgy utalt, hogy inkább a televíziós szerepléseiből él, mintsem az énekléssel foglalkozna.