Rémálom a Csendes-óceán közepén: a Kaktusz-kupola vészjósló jövője
A Csendes-óceán mélyén, a Marshall-szigetek aprócska Runit-szigetén egy lenyűgöző betonépítmény emelkedik ki, amely a hidegháború árnyékában született. Ez a Kaktusz-kupola, egy óriási, szürke betonmassza, amely nemcsak múltbeli döntések emléke, hanem a klímaváltozás és a tengerszint emelkedése miatt egyre nagyobb fenyegetést jelent.
A Kaktusz-kupola története az 1946–1962 közötti időszakba nyúlik vissza, amikor az Egyesült Államok több mint száz atomrobbantást hajtott végre a térségben. Az atombombák után megmaradt radioaktív szennyeződés kezelésére nem készült hosszú távú terv; inkább az 1958-as Cactus robbantás során keletkezett kráterbe gyűjtötték a sugárzó törmeléket és talajt, amit később betonfedéllel zártak le. Így született meg a dóm, amely most több tízezer köbméter radioaktív anyagot rejt.
A több mint száz méteres átmérőjű kupola már megépítésekor is komoly kompromisszumokkal jött létre. A tervezés során nem történt meg a megfelelő szigetelés kialakítása, így a kupola alatt lévő veszélyes anyagok sosem lettek teljesen elzárva a külvilágtól.
Ennek következtében a radioaktív részecskék évtizedek óta folyamatosan szivárognak a porózus aljzaton keresztül a talajba, majd onnan közvetlenül az óceánba. Emiatt a Kaktusz-kupola jelenleg inkább tekinthető egyfajta ideiglenes fedőrétegnek, mintsem egy modern és biztonságos hulladéktároló rendszernek, amely képes lenne megállítani a szennyeződést.
A dóm környezete már most is jelentős terhelést jelent. Egyes tanulmányok szerint a sziget talaja helyenként még szennyezettebb, mint maga a dóm által zárt terület, mivel a korábbi tisztítási műveletek során csupán a területek töredékét sikerült mentesíteni. A klímaváltozás miatt emelkedő tengerszint pedig tovább súlyosbítja a helyzetet, mivel közelíti a víz a dóm peremét.
Bár a Kaktusz-kupola komoly veszélyt jelent, a Runit-sziget továbbra is szabadon látogatható. Hiányoznak a fizikai akadályok és a figyelmeztető jelzések, amelyek informálnák a látogatókat a veszélyekről, pedig a szennyezés hatásai még mindig nem teljesen ismertek.
A Marshall-szigeteken álló betondóm sorsa tehát jól példázza, hogyan válhat egy átmenetinek szánt megoldás generációkon átívelő válsággá. A Kaktusz-kupola jövője ma már nemcsak a múlt feldolgozásáról szól, hanem egy dinamikusan változó globális fenyegetés kezeléséről, amely a tengeri ökoszisztéma védelme érdekében azonnali figyelmet igényel.
