A helikopterek működésének alapelvei sokak számára meglepőek lehetnek. Az irányításuk nem a rotorok sebességének változtatásával, hanem a rotorlapátok állásszögének módosításával történik. Ez a megoldás lehetővé teszi a helikopterek számára a hatékony manőverezést a levegőben.
A legtöbb modern helikopter rotorjai állandó sebességgel forognak a repülés során. A pilóták a rotorlapátok dőlésszögének változtatásával szabályozzák a felhajtóerőt, ami lehetővé teszi a felszállást és a manőverezést. A rotor sebességének állandóságát egy szabályozó biztosítja, amely a terhelés változásával is fenntartja a megfelelő fordulatszámot.
A helikopterek imbolygótárcsás rendszere a pilótafülke kezelőszerveivel van összekötve. Az irányítás során a pilóta a kollektív és ciklikus karok segítségével módosítja a rotorlapátok szögét, így növeli vagy csökkenti a felhajtóerőt. Ez az imbolygótárcsás rendszer biztosítja a pontos és gyors irányítást a levegőben.
A helikopterek irányításának egyik komplexitása a nem kívánt forgatónyomaték kezelése. A pilóták különböző kezelőszervekkel dolgoznak, hogy ellensúlyozzák ezt a hatást, ami a helikopter forgását okozná a saját tengelye körül.
A drónok működése eltér a helikopterekétől, mivel azok fix állásszögű légcsavarokkal és villanymotorokkal vannak felszerelve. A drónok gyorsan képesek reagálni a vezérlő parancsokra, mivel motorjaik azonnal reagálnak a gyorsításra vagy lassításra.
A drónok gyors manőverező képessége a szénkefe nélküli motoroknak köszönhető, amelyek a repülésvezérlő és érzékeny szenzorok segítségével azonnal alkalmazkodnak a pilóta mozdulataihoz. Ez a technológia azonban nem alkalmazható belső égésű motorokkal, mivel azok nem képesek ilyen sebességű reagálásra.
Bár a helikopterek bonyolultabb szerkezettel rendelkeznek, ez az összetettség biztosítja a pontos irányítást és a biztonságos repülést. Ha a korai tervezők rendelkeztek volna a modern villanymotorok technológiájával, lehet, hogy más utat választottak volna.
