A hajóorvos, aki megváltoztatta a tengeri utazásokat: a betegség, ami legyőzhetetlennek tűnt
A tengeri hajózás a XV. századtól kezdve jelentős változáson ment keresztül, hiszen az utazások hossza és időtartama egyre nőtt. Ez az időszak azonban nemcsak kalandokkal, hanem veszélyekkel is járt, főként a különböző betegségek miatt, amelyek a tengerészek életét fenyegették.
A tengerészeti szakma ekkoriban vált a legveszélyesebbé. Az igazán nagy fenyegetést nem a viharok vagy a tengeri csaták jelentették, hanem a hajók fedélzetén terjedő betegségek. A skorbut különösen sok áldozatot szedett, mivel a friss gyümölcsök és zöldségek gyorsan elfogytak, ami vitaminhiányhoz vezetett.
A skorbut fenyegetése és a tengeri élet
A skorbut a tengerészek mindennapjainak réme lett, amely sokuk életét követelte. A hajók legénységét gyakran nagyobb létszámmal toborozták, mivel a kapitányok tisztában voltak vele, hogy nem mindenki tér haza élve. Ha az expedíció végén csak a legénység negyede maradt életben, már sikeresnek tekintették az utat.
A tengerészeket gyakran felismerhették a skorbut miatt elvesztett fogaikról és a kézfejükre ivódott szurokról. Az orvosok próbáltak gyógymódot találni, de a miazmaelmélet alapján téves úton jártak, mivel azt hitték, hogy a rossz szagok és a környezeti bomlástermékek okozzák a betegségeket.
A miazmaelmélet következtében az orvosok azt hitték, hogy a betegségek a környezetben található "fertőző ágensek" miatt alakulnak ki. Úgy vélték, ezek a szagok és bomlástermékek a levegőbe kerülve betegségeket okoznak az emberekben. Ez a nézet egészen a XIX. század végéig meghatározta a betegségmegelőzést.
A skorbut ellen különböző módszerekkel próbáltak védekezni, például szellőztetéssel, rágódohánnyal és mérsékelt alkoholfogyasztással. William Harvey javaslata szerint a citromsav segíthet a betegség ellen, de a korabeli tudósok az ecetet és rézgálicot preferálták, ami csak rontott a helyzeten.
A skorbut elleni harcban véletlenül született meg a bumbó, egy különleges szeszes ital. A hajók vizét brandyvel vagy rummal fertőtlenítették, majd cukorral és fűszerekkel ízesítve lett belőle a bumbó. A brit admirális, Edward Vernon, az "Öreg Grog" beavatkozása révén vált ez az ital gyógyító hatásúvá.
Az 1740-es években Vernon az alkoholizmus ellen vívott harcában vízzel hígította a rumot, majd citrommal ízesítette a bumbót. Így született meg a grog, amelyet az admirális tiszteletére neveztek el. Ez az ital, bár kevésbé ízletes, mint a bumbó, mégis hozzájárult a skorbut miatti halálozások csökkenéséhez.
Bár a grog nem volt minden tengerész kedvence, a Brit Királyi Haditengerészetnél elterjedt. Ennek hatására csökkent a skorbut okozta halálesetek száma, bár Nagy-Britanniában még nem ismerték fel a citrom jótékony hatását, és tovább próbálkoztak ecettel és gáliccal.
James Lind és a citrom felfedezése
James Lind hajóorvos a Földközi-tengeren végzett kísérletei során 12 skorbutos beteget kezelve jött rá a gyümölcsök gyógyító hatására. A betegeket különböző "gyógyszerekkel" kezelte, és azok, akik gyümölcsöt kaptak, felépültek. Ebből következtetett arra, hogy a sav és a sós víz nem hatásos.
Bár Lind kísérletei és értekezései nem kaptak azonnali elismerést, később őt tartották számon az egyik első tudósként, aki kísérletileg igazolta a citrom és más gyümölcsök skorbutellenes hatását. Felfedezései azonban a korabeli tudományos elméletek miatt sokáig háttérbe szorultak.
Csak később ismerték fel Lind felfedezéseinek jelentőségét, és váltak azok a skorbut elleni védekezés alapjává. Az ő kutatásai nyomán kezdték el a savanyú káposztát, vörösáfonyát és más savanyú ételeket is alkalmazni a betegség megelőzésére.
