A Hubble felfedezése: rejtélyes porfelhő kavarta fel a közeli csillagrendszer életét
A Hubble-űrteleszkóp új megfigyelései révén egy korábban csak infravörös hullámhosszon látható kozmikus jelenség, a Beta Pictoris csillagrendszer gigászi porfelhője vált láthatóvá. Ezt a képződményt nagyobb égitestek ütközése hozhatta létre, és a friss adatok fontos részleteket tártak fel az összetételéről és térbeli elhelyezkedéséről.
A Beta Pictoris, amely mindössze 20 millió éves, 63 fényévre van a Földtől, és egy hatalmas por- és kőzettörmelékből álló korong veszi körül. Ebben található a Macskafarok nevű, 150 milliárd kilométer hosszan elnyúló képződmény, amelyet a James Webb-űrtávcső infravörös tartományban azonosított. A Hubble új felvételei és a több mint egy évtizedes megfigyelések most közelebb visznek bennünket ahhoz, hogy megértsük ezt a különös szerkezetet.

A Macskafarok szerkezetének titkai
A kutatók régóta kíváncsiak voltak, miért nem látható a Macskafarok rövidebb hullámhosszakon működő távcsövekkel. Ennek oka a porszemcsék összetételében keresendő.
Arin Avsar, az Arizonai Egyetem kutatója szerint a porfelhő főként szénben gazdag, nehezen párolgó szerves anyagból áll. Ezek az anyagok hosszú szénláncokkal rendelkeznek, amelyek elnyelik a látható fényt, így a porszemcsék nagyon sötétek. A vizsgálatok kimutatták, hogy ezek a porszemcsék egy mikrométeres átmérőjűek, és belső szerkezetük porózus és laza.
Különös égitestek ütközése
A szakértők szerint a Macskafarok két nagy méretű, Plútóhoz hasonló égitest ütközésének következménye lehet. A becsapódás során hatalmas mennyiségű port szóródhatott szét a csillag környezetében.
Az ütközés olyan nagy sebességgel történhetett, hogy a felszabaduló hő hatására a szilárd szén elpárolgott. A keletkező gáz később lehűlt, és ismét apró szemcsékké formálódott.
Ez a folyamat magyarázatot adhat a részecskék porózus szerkezetére is. Ugyanakkor a kutatók szerint a porfelhő keletkezésének pontos körülményei továbbra sem ismertek.
Új perspektívák a porfelhőről
A Hubble és a James Webb megfigyeléseinek összehasonlítása újraírta a Macskafarok térbeli elhelyezkedéséről alkotott elképzeléseket. Korábban azt hitték, hogy a porfelhő messze a csillag mögé nyúlik, azonban az új számítógépes modellek azt sugallják, hogy elsősorban oldalirányban terjed ki. Ez azt jelenti, hogy közel azonos távolságra helyezkedik el a Földtől, mint a csillag.
Egy óriásbolygó árnyékában
A Hubble új felvételein egy másik jelenséget is észleltek: a porfelhő egy részén torzulást figyeltek meg, amit egy hatalmas bolygó gravitációs hatása okozhat.
A Beta Pictoris b nevű gázóriás tömege körülbelül tízszerese a Jupiterének, gravitációja akár több száz csillagászati egységnyi távolságban is befolyásolhatja a por és a jeges égitestek mozgását.
Hasonló folyamatok játszódtak le a Naprendszer korai szakaszában is, amikor a Kuiper-öv sűrűbb volt, és több száz Plútó méretű égitestet tartalmazott. Az óriásbolygók gravitációs hatása később számos objektum pályáját módosította, vagy teljesen kiszorította őket a Naprendszerből.
- 1. A Beta Pictoris csillagrendszer megértése
- 2. Fiatal bolygórendszerek fejlődése
- 3. A The Astrophysical Journal Letters folyóiratban megjelent kutatás
Tetszett a cikk? Kövess minket Facebookon!
Minden nap elsőként látod a legérdekesebb híreket és történeteket.
