Pásztor Anna hajszálon múló repülős élménye után új oldalát ismerhetjük meg – ilyen érzés lehetett a fedélzeten lenni
Pásztor Anna sokkoló élményben részesült nemrég egy repülőút során. Az énekesnő Brassóba tartott, amikor a repülőgépe veszélyesen közel került a lezuhanáshoz. Az út drámai pillanatokkal volt teli, ami mély nyomot hagyott benne.
Az erdélyi út a tervezettnél jóval drámaibbá vált Anna számára. A repülőgépen tapasztalt szélsőséges időjárási viszonyok miatt a leszállás lehetetlenné vált, és ezzel komoly pánik alakult ki a fedélzeten. Anna elmondása szerint a helyzet félelmetesebb volt, mint maga a turbulencia.
A repülőút során a kapitány többször figyelmeztette az utasokat, hogy ne vigyenek magukkal csomagokat, ami már negyedik alkalommal gyanússá vált Anna számára. Az utasoknak végig becsatolva kellett maradniuk, miközben a helyzet egyre feszültebb lett.
A légiutas-kísérők is próbáltak nyugalmat sugározni, de ahogy a percek teltek, egyre nehezebben tudták leplezni a feszültséget. Az utasok között a pánik fokozódott, ami Anna számára egyre rémisztőbbé vált.
Pár nappal ezelőtt Erdélybe utaztunk, Brassóba mentünk volna, csakhogy Brassónál a gép nem tudott leszállni. Megpróbálta a természet és az időjárás kettétörni a gépet. A gép nem annyira tűnt ellenállónak, mint amit én elvártam volna egy ekkora nagy masinától. Brassó felett köröztünk már körülbelül 40 perce, és általában nem szoktam félni, mert nagyon sokat utaztam, de az emberek reakciója sokkal félelmetesebb volt, mint az, ami történt.
A repülőút során egy pillanat alatt változott minden, amikor a gépet egy hatalmas ütés érte. Anna úgy érezte, mintha egy küklopsz óriás támadta volna meg őket, és ez volt az a pont, amikor valóban azt hitte, hogy végük van.
Mellettem egy idősebb úr elkezdett imádkozni, és keresztet vetni, ez sem segített. Valamint a másik oldalamon ülő fiú elkezdett hangosan káromkodni és csapkodni a székét, az sem segített. Mögöttem sírtak a gyerekek, valaki kiabált, és tényleg úgy nézett ki a gép, mintha ketté akarna törni.
Annak ellenére, hogy a helyzet mennyire kilátástalannak tűnt, Anna egy különös nyugalmat érzett meg magában. A káosz közepette emlékeztette magát, hogy mindaz, amit az életben tett, rendben van, és hogy a szerettei boldogulni fognak nélküle is.
Valahogy elérkezett az a pont, amikor ebben az üvöltöző, recsegő-ropogó, magát dobáló gépben minden megnyugodott körülöttem. Ott ültem, rázkódtam, és egy furcsa kíváncsiság lett úrrá rajtam, hogy na, akkor lehetséges, hogy ma meglátjuk, hogy mi volt a terv. Egymás alá felíródtak nekem azok a dolgok, amiket fontosnak tartottam, de több dolog is olyan nevetségesen kicsinek tűnt. Végigvettem a szeretteimet, hogy rendben lesznek akkor is, ha nem vagyok itt, és rájöttem, hogy mindenki rendben lesz. És ez végtelen nyugalommal töltött el, hogy az élet, amit leéltem, fain, és mindenki oké lesz akkor is, ha nem vagyok.
Ebben a feszültséggel teli helyzetben hirtelen megjelent előtte egy kép a jövőről, amint kislánya életet ad első gyermekének. Ez rádöbbentette Annát, hogy még sok dolga van az életben, és hogy nem lehet vége ennek a történetnek.
Felkiáltott, hogy "Hol vagy, anya?". Ez pedig annyira elementáris erővel hatott rám, hogy egyszer csak így képzeletben, de homlokon csaptam magam, hogy ácsi! Itt nem lesz semmiféle haláleset, baleset, mert nekem még van egy nagyon fontos dolgom, hogy segítsek a kislányomnak a szülésnél, valamint az unokáknál.
Amikor a kapitány bejelentette, hogy továbbhaladnak Bukarest felé, az események új irányt vettek. Anna számára a négylevelű lóhere megtalálása a táskájában egy kis jel volt arról, hogy még folytatnia kell az életét.
