Egy egész ország gyászol: váratlanul veszítettük el a népszerű tévésztárt, ez mindenkit megrendíthet
Lee Yong-joo, a dél-koreai színész és egykori modell, mindössze 44 éves korában hunyt el szívroham következtében. A tragikus esemény sokkolta a rajongókat és kollégákat egyaránt.
Halálhírét egy barátja jelentette be, ami mélyen megrázta azokat, akik ismerték őt a 2013-as "Kék torony" és a 2006-os "Goong" című sorozatokból. A közösségi médiában is számos ismerőse fejezte ki részvétét.

A szívproblémák háttere
Lee Yong-joo korábban egy interjúban beszélt arról, hogy orvosi vizsgálatok során hipertrófiás kardiomiopátiát diagnosztizáltak nála, ami miatt felmentették a katonai szolgálat alól. Ez a genetikai eredetű szívbetegség azzal jár, hogy a szívizom megvastagszik, így a szív nehezebben tudja ellátni feladatát.
"A kórházban azt mondták, nagy az esély arra, hogy örökletes, ezért a nővéremet és engem is kivizsgáltak. Én voltam az egyetlen, akinek ugyanolyan állapota volt, mint az anyámnak"
A színész idén év elején a YouTube-csatornáján is beszámolt a szívével kapcsolatos újabb problémákról. Az orvosok szerint a családjában öröklődő betegség miatt rendszeres vizsgálatokra szorult.
Egyéni vállalkozóként
Halála előtt Lee Yong-joo Szongnamban vezetett egy utazási irodát, amely körülbelül 26 kilométerre található Szöultól. Az ismertségtől távol, egyéni vállalkozásba kezdett.
Tetszett a cikk? Kövess minket Facebookon!
Minden nap elsőként látod a legérdekesebb híreket és történeteket.
