Az online szolgáltató áremelései visszaüthetnek, komoly visszafizetés jöhet
A Netflix számára nem mindennapi jogi kihívás adódott: egy olasz bíróság döntése alapján jelentős összeget kell visszatéríteniük az ügyfeleknek. A szolgáltató áremelési gyakorlatát vizsgálva a bíróság úgy találta, hogy az elmúlt években végrehajtott emelések törvénysértőek voltak.
A Netflix havidíjai az utóbbi időben jelentősen emelkedtek, mindez több kisebb áremelési hullámban történt. Sok előfizető azonban úgy érzi, hogy a legmagasabb csomagért fizetett összegért nem kapja meg a megfelelő minőségű, 4K felbontású tartalmakat, ami miatt jogosan vetődik fel a kérdés a díjak indokoltságával kapcsolatban.

A római bíróság rendelkezése szerint a Netflixnek több millió eurót kell visszafizetnie az előfizetőknek, mivel a 2017 és 2024 közötti áremeléseket a szerződések nem indokolták kellően. Az olasz törvények szerint az áremeléseket világosan alá kell támasztani, ami itt nem történt meg.
A döntés nem áprilisi tréfa, bár április elsején hozták meg az ítéletet. Az olasz fogyasztóvédelmi törvények egyértelműen előírják, hogy az áremeléseket érthetően meg kell indokolni, ami a Netflix esetében elmaradt, így formai hibát követtek el.
A fogyasztóvédők további lépéseket sürgetnek
A Movimento Consumatori fogyasztóvédelmi szervezet nem csak a bírósági eljárást indította a Netflix ellen, de további intézkedéseket is követel, beleértve az áremelések előtti szintre való visszaállítást. Ha a Netflix nem lép magától, újabb jogi lépéseket helyeztek kilátásba.
A szervezet szerint a Netflix régi előfizetőinek egész komoly összeg jár vissza. Akik az illegális magatartás teljes ideje alatt ügyfelek voltak, azok 250-500 euró (96-192 ezer forint) közti kártérítésre számíthatnak.
A Netflix nem hagyja szó nélkül a döntést, és fellebbezést tervez benyújtani. Álláspontjuk szerint az áremeléseik minden tekintetben összhangban voltak az olasz törvényekkel, és nem követtek el jogsértést.
