A Metallochemia gyár története nemcsak ipari sikereiről, hanem környezeti felelőtlenségéről is ismert. A gyár, amely az ország egyik legjelentősebb fémfeldolgozójává vált, végül a szennyezés és közegészségügyi kockázatok miatt kényszerült bezárásra.
A Metallochemia elődje, a Magyar Ónművek, 1908-ban alakult meg, és az ország első színesfémkohászati üzemeként kezdte meg működését. A vállalat a Cséry-telep óntartalmú hulladékainak feldolgozására specializálódott. Az első világháború után az Angol Bank felvásárolta, és Magyar Ónművek, Fémkohó és Vegyipari Rt.-ként működött tovább, ahol rézgálicot és festékeket gyártottak.


A Metallochemia működése során elmaradtak a környezetvédelmi beruházások. 1966-ban jelentek meg az első jelek az ólomszennyezésre, de a problémát csak később kezdték komolyan venni. Az 1970-es évekre már széles körben elismerték, hogy a gyár jelentős nehézfémszennyezést okozott.
Az 1980-as évekre a vállalatot kijelölték a használt akkumulátorok bontására, ami tovább súlyosbította a helyzetet. Egy 1989-es tanulmány kiemelte a környéken növekvő rákos megbetegedések számát. Ezt követően a lakosság kitelepítésére is tettek javaslatot.
A Közegészségügyi és Járványügyi Állomás 1990-ben ellenőrzést tartott a Metallochemia telephelyén, melynek eredményeként az azonnali bezárást elrendelték. Az üzem területét 2007-re teljesen lebontották, és a helyszínt azóta más célokra hasznosították.


A második világháború után a vállalat tovább növekedett, és 1950-ben állami tulajdonba került. A gyár területét megduplázták, és új üzemegységeket hoztak létre, mint például az ólomfinomító és a rézkonverter. 1956-ban a gyár már az arany és ezüst kinyerésére is képes volt.